Real Madrid - Alavés 3-0: JÖHET AZ ARSENAL!
Madridtom 2006.02.19. 10:49
Guti, Robinho és Cicinho góljaival könnyed játékkal aratott magabiztos 3-0-s győzelmet tegnap este a Real Madrid, a kiesés ellen menekülő Alavés ellen. A mérkőzés színvonalára jól láthatóan rányomta a bélyegét a keddi, Arsenal elleni Bajnokok Ligája összecsapás, ám a háromgólos diadal így is teljesen igazságosnak tekinthető, mivel a vendégek csak elvétve tudtak felmutatni egy-egy épkézláb támadást. Raúl González 90 nap kihagyás után lépett ismételten pályára, s ahogyan az várható volt, a közel teltházas publikum hatalmas ovációval jutalmazta a csapatkapitányt. Raúl egyébként egy gólt is szerzett volna, ám azt a játékvezető les címén – egyébként tévesen – annulálta.
Michel Salgado 300., míg Ronaldo 150. bajnokiján lépett pályára tegnap este. A mérkőzés előtt a Real Madrid hivatalos oldala bejelentette, hogy minden jegyet értékesítettek az összecsapásra, más kérdés, hogy barokkos túlzás lenne kijelenteni, hogy valóban teltház is lett volna a madridi katlanban. Több kulcsembert a kispadra ültetett López Caro, bár Cicinhónak csereként játéklehetőséget biztosított, aki góllal hálálta meg a beléje vetett hitet. A Real Madrid rögtön az első percekben magához ragadta a kezdeményezést, s Robinho 3. percben megeresztett lökete jelezte, hogy a hazaiak hamar döntésre akarják vinni a dolgokat. A 6. percben jött a mérkőzés első gólja, egy meglehetősen nagy védelmi hibát követően. Robinho kapott egy ajándéklabdát az Alavés egyik védőjétől, majd az érkező Guti elé tálalt aki laposan kilőtte az alsó sarkot, esélyt sem hagyva Costanzónak a hárításra. Hamar előnybe került a Real Madrid. És ha egyszer egy üzlet beindul... mondhatnánk, ugyanis a 11. percben Robinho már két gólosra növelte a blancók előnyét, méghozzá nem is akármilyen találat révén. Guti emelte be a labdát egy laza mozdulattal az érkező Julio Baptistának, aki fejjel megszelídítette azt, majd a lehető legváratlanabb megoldást választva, ollózva a kapura lőtt, ám a kapuvasról kipattant a labda. A madridiak szerencséjére a kipattanó pont Robinho elé került, aki ügyesen – a kapus mozgásával ellentétesen – a hálóba helyezte a játékszert. 2-0, szépségdíjas találat, amivel tovább növelte előnyét a Real Madrid. Julio Baptista varázslatos megoldása már gólt érdemelt volna, ám a szerencse ekkor még az Alavés mellé állt. A vendéggárda az első negyedórában mintha pályán sem lett volna, ezt jól példázza az is, hogy volt a mérkőzésnek olyan periódusa, amikor a Madrid 81%-ban birtokolta a játékszert. Carlos Diogo, Guti, Julio Baptista és Robinho kiemelkedően játszott, míg hátul Sergio Ramos könnyedén vette le a baszkok nehézkes támadóját, Bodipót. A 18. percben Julio Baptista szerezhetett volna újabb gólt, de lövését Costanzo bravúrral hárítani tudta. Rá két percre újfent a brazil "fenevad" veszélyeztetett, viszont Costanzo ezúttal is a helyén volt.
Az első játékrész hátralévő perceiben ezt követően aztán sajnos már több komoly helyzet nem volt, így 45 percnyi játék után a Real Madrid magabiztosan, energiatakarékos üzemmódban is vezetett 2-0-ra. A második félidőben végre az Alavés előtt is adódtak lehetőségek, bár ehhez az is kellett, hogy a Real Madrid ekkor már abszolút nem strapálta magát újabb gólok érdekében. Az 51. percben De Lucas lövése kerülte el Iker Casillas kapuját, a 63. percben pedig Bodipo is ugyanezt az irányzatot választotta, így továbbra is maradt a kétgólos hazai vezetés. A 67. percben elérkezett Raúl nagy pillanata, ugyanis López Caro a nagyszerűen játszó Julio Baptista helyett pályára küldte a madridi 7-est. A 74. percben újabb cserét hajtott végre a Madrid, David Beckham helyére Cicinho állt be. Ez azért érdekes, mert pár perc múlva maga Cicinho is feliratkozott a gólszerzők közé. A 76. percben a kis brazil kapott egy remek átadást az ugyancsak csereként beálló Cassanótól, miután kicselezte védőjét, majd a kapuba lőtte a labdát. 3-0, végképp eldöntötte a mérkőzést a Real Madrid. A 80. percben az Alavés könnyedén szépíthetett volna, de Nené lövése után Iker Casillas bravúrral hárítani tudott. A hátralévő percekben azonban több találat már nem esett, bár a 92. percben Aloisi akár kozmetikázhatott is volna az eredményen, de lövését Iker Casillas védte, így maradt a 3-0-s hazai győzelem. A királyi gárda tehát jól hangolt az Arsenal elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre, s magabiztos győzelmével ismét igazolta, hogy ez a Real Madrid már nem a három hónappal ezelőtti Real Madrid. Jöhet a legrangosabb európai kupa és irány a tizedik!
A mérkőzés jegyzőkönyve Real Madrid: Casillas; Salgado, Mejía, Sergio Ramos, Raúl Bravo; Diogo, Beckham (Cicinho 74), Guti, Baptista (Raúl 66); Robinho és Ronaldo (Cassano 58). Deportivo Alavés: Costanzo; Edu Alonso, Juanito, Sarriegui, Coromina; Astudillo, De Lucas (Blago 74), Lacen; Bodipo (Jandro 71), Nené és Aloisi. Játékvezető: Undiando Mallenco (Navarrai Bírótestület) Gólok: 6. perc 1-0 Guti, 11. perc 2-0 Robinho, 76. perc 3-0 Cicinho Helyszín: Madrid, Santiago Bernabéu stadion (75.000 néző)
A mérkőzést sokáig heves esőzés kísérte. A VIP-páholyban jelen volt Luis Aragonés, a spanyol válogatott szövetségi kapitánya is. Sárgalapos figyelmeztetésben Sarriegi (32), Guti (58), De Lucas (58), Coromina (61) és Salgado (65).részesült. A Primera División 24. fordulójában ezen kívül még három találkozót bonyolítottak le. Ezeken a Villarreal 4-0-ra verte az Espanyolt, a Sevilla 1-0-ra nyert a Celta ellen míg a Barcelona 5-1-re ütötte ki az egyébként jól játszó, sok helyzetet kialakító Real Betist.
forrás: madridista.hu
|